Egymás szemében

Akarva-akaratlanul visszanézek a múltba.Nem azért, hogy fájdalmát vagy örömét ássam elő... Valami rész  a múltból ma egésszé állhat össze.

Ma találkoztam múltam meghatározó személyével. Hirtelen nem is ismertük fel egymást. Aztán a pillanat tört része alatt fordult vissza a fejünk a másik irányába...és a kellemes meglepetést mosoly váltotta fel. Igen, tényleg Ő volt. Nem láttam már 20 éve...Milyen férfias még most is!

Egyedül volt, egyedül voltam. Leültünk beszélgetni.
Nem jutott több egy óránál, de az kellemes beszélgetéssel telt. S ami a legszebb, nem a jelenünk volt a fontos, hanem a közös múltunk. Ott és akkor 24 éves lánnyá váltam...
Elköszöntünk. Kérte a számom. Nem adtam, mondván nincs lehetőségünk...
Csodálatos volt vele az a pár év, és nem adnám semmiért. Mai napig szívesen emlékszem rá. Szerinte ma is jók lennénk együtt. Én ebben nem hiszek...hisz oka volt annak, hogy szétmentünk anno...
Rengeteg dolgot köszönhetek neki. Miatta tisztelem a férfiakat. Vele volt igazán komoly együtt élős kapcsolatom.Vele veszekedtem a legjobbat, és érvek sorát tudtuk felvonultatni egymás ellen és egymásért...

Jó volt látni. Talán kötelezővé tenném, hogy exek időnként összefussanak.
Minden felidéződött. Az intim és nyilvános részek is.
Kérdezte, hogy vagyok. Mondtam neki, valaki új van láthatáron...
Elmosolyodott: Jó lehet neki...

Megpuszilt, elment. Visszanézett. Integettem.
Aztán csengett a telefonom és én  már a másikra figyeltem.

Állt még kicsit, aztán elindult. Hova? Nem tudom.
Vitte magával a múltat, a múltamat.

A jelen meg itt maradt.
És ez kell. Ebben élek.

Az emberek többsége mély titkokat őriz. S talán néha fájdalmasakat is. Tudjuk, hogy a titok lényege a ki nem mondhatóság s mégis vágyunk arra, hogy titkunk mással osszuk meg...

Édes titkom van...s nem osztom meg, mert annyira fontos és értékes, hogy semmiképp nem akarom elveszíteni. Nem tartozik másra, csak rá és rám.  Boldog vagyok. Igazán...

A titok másik arca, amikor megszűnik az lenni...hisz ha ketten tudják, már nem az...Mégis megkockáztattam anno, hogy megosztom másokkal. Nem tudom, jól tettem-e, de a múlton rágódni felesleges.

Van olyan titok, amely álarcot visel- a titok álarcát... Hisz nem más, csak egy információ, amelyet  bárkihez eljuttathatnak...csak szebben hangzik titok volta.

Van a nyílt titok, melynek nincs is köze az elrejtéshez. Mindenki tudja, még ha nem is érti...

Van a titokzokni, levéltitok és egyebek...

Ja, és van valaki, aki blogtémává akar válni...Megkeres időről időre, és megpróbál megvédeni...Kitől is? Talán önmagamtól.
Figyelmeztet, hogy a túlzott őszinteség halálra rémít másokat.
Mondtam neki, nem tudok és nem akarok változni...azt viszont elfeledtem megemlíteni, hogy aki halálra rémül, az talán nem is engem keres...
Plusz, nem a közönség szórakoztatására írok, hanem a magam örömére...

Hogy egyben lássam önmagam.
Mert ez is egy puzzle...csak ha végzek vele, akkor önmagamra fogok találni...
Ez a cél. 
Nem más.

Napocskáról és kis virágokról kéne írnom...Arról, hogy ma fürödtem a fényben...
Ez így is volt. Egészen addig, amíg meg nem kaptam egy ifjú titántól, hogy öreg vagyok én már ide...és lehetne önkritikám...
Ezen megint elmerengtem. 
Én nem bántottam őt. Eddig. 
Nem kerestem őt. Ezután se fogom.
Vajon kielégült erre a mondatra? Arra, hogy ismeretlenül is megbántott?
Egy dolog még... Csalódásaim arra jók voltak, hogy megtanultam, az emberek száját nem tudom befogni, és nem tetszhetek mindenkinek.
Viszont ez azzal is jár, hogy nem tud bárki megbántani...mert ahhoz közel kéne kerülni...
Oly sok mindent tudtam volna mondani neki.
Aztán nem tettem.
Megfogadtam, anno, magamnak, egy szint alá nem megyek.
És ez igen mélyen a szintem alatt volt...

Tehát a napom csodálatos volt. Barátokkal, igazi pasikkal teli.
Fürödtem a fényben...
Isteni volt.

Nem volt könnyű ma sem...De sokkal jobb volt, mint tegnap.
Mondhatnám, látom az alagút végén a fényt...Kérdés, onnan jöttem...arra tartok...vagy csak a vonat jön szembe?
Nem tudom. Kerestem valakit és magamra találtam.
Eddig is sejtettem, s most már végérvényesen tudom, minden katyvaszból magamnak kell kimásznom.
Persze vannak emberek körülöttem, s édesek is a figyelem-eltereléssel....
Tisztelem az itteni barátaimat...hisz vannak barátaim itt. Csendesen vagy vagánykodva, illedelmesen vagy túl erotikusan, de segítettek.

Köszönöm a kedvességeteket. Jelentem, kimásztam a gödörből...

A film pereg tovább egy nemvárt csavarral...
Mindig van újabb hegy és újabb kihívás.
Juszt se fogok megállni vagy reményt veszteni. Túl rövid az élet, hogy bánkódjak...
Uraim! A játék megy tovább...

Minden egyes csalódásnál megfogadom, soha többé nem hagyom magam...
Ennek ellenére mégis és újra beleszaladok a következő csapdába...
Micsoda hülyeség! Mintha az emberek változnának attól, mert én többet látok beléjük...

Úgy tűnik, az istenek vagy a felettünk való nagyon megneheztelt rám. Nem találom a helyem. Nem találom azt a pontot, amibe kapaszkodva biztonságban érezném magam.
Nem akarok keserűvé válni. Annyira nem az én világom.
Tudom, Ikaroszhoz hasonlóan túl magasra vágytam...pedig nem is a napot akartam meghódítani vagy megközelíteni... Boldog akartam lenni.Teljes.
Mintha a szívem szakadna ki....fizikai fájdalomként élem meg a csalódást.
Tudnom, éreznem kellett volna...de annyira bíztam benne.
A barátomnak mondta magát. Nem volt az. Hibáztam. Elhittem, hogy mellettem áll. Elárult. Hazudott.

Mélypontra jutottam. Optimista énem azt mondatja, innen csak felfelé visz az út...
Az lehet...de addig is nagyon fáj. S talán az is, hogy észre se vette, mit okozott...
Na, most lesz nehéz talpra állni...két barátom volt...most már csak egy van...
Ha van egyáltalán bárki is...

Egyre gyakrabban merengek ezen...
A vetélkedők, a versengés világát éljük.  Aki nyer, az mindent vihet...a vesztesé a törékeny hírnév, mely nem tart tovább pár percnél.

Nincs ezzel baj. Ezek a műsorok erről szólnak.
Az élet -akár valós, akár virtuális szinten- nem verseny. 
Én nem akarok győzni minden áron. Természetesen butaság lenne azt mondani, hogy nem szeretek nyerni. Dehogynem.  Én ne szeretnék?
Talán az alapokban van az eltérés. 
Nem tekintek versenynek mindent. Például a partnerkeresést sem...Nem hiszem, hogy híján lennék az időnek. Nem fogok két perc alatt valaki alá-elé-fölé kerülni. Nem megyek bele abba, bezzeg más nők... Én nem vagyok más nő. Én én vagyok. Makacs, néha kiállhatatlan, de egyébként mindig őszinte és céltudatos. Tisztában vagyok a hibáimmal...
Írtam már erről...és még mindig zavar...
Nem vagyok perc-emberke, sem masztikirálynő kamerában...
Nő vagyok. Férfit keresek. És nem csupán faszra vágyom...attól többet szeretnék. 

Lehetnék sikeresebb, ha mindenki megkapna- mondta egy beszélgetőtársam. Valóban. Ha erre a "sikerre" hajtanék. Meg ha nem tartanám magam többre...Meg ha győzni akarnék...feltétel és elvek nélkül...
Vihetnék mindent és mindenkit. Mindennel és minden nélkül. 

Akkor inkább maradok vesztes...
azokkal, akik rám kíváncsiak.

A győztes meg vihet mindent...

Valahogy érdekes város ez. Mintha lakói nem lennének tisztában néhány dologgal...

Például azzal, hogy nem feltétlenül kielégítetlen nők várják a férfiak kegyeit. 
Persze, tudom, tudom, azért jöttünk, hogy szexpartnert találjunk. No, de az ember nem csupán a piacon vásárol...
Az egy dolog, hogy kívánom a testiséget..., de attól még juthatok némi betevőhöz. Máshonnan...esetleg.

A másik tévedés, hogy azt gondolják, minden megvásárolható pénzért... Biztos van olyan világ, ahol ez működik. Az én világomban nem minden eladó. Többek közt én sem. Tévedés ne essék, nem bántom a dolgozó lányokat, tudom, kemény munka az...
Én csak azt tudom, hogy Eropolis zónákra van osztva...
Vagy már megint naiv vagyok?

Én úgy hiszem, az adatlapomból sok minden kiolvasható... Aki egy kicsit is figyelmes, az sejtheti, milyen lehetek. Nem az a bajom, hogy keresnek, sőt, annak örülök. Bárkivel szívesen beszélgetek, ismerkedek. Van, amit viszont  nem tudok megtenni...és ilyenkor néha fájdalmassá válhatnak a válaszaim. Pedig én nem akarok megbántani senkit.

Mondhatnám, élem a tévedések vígjátékát. Egy a baj. Hogy bizonyos tévhit morcossá tesz, és akkor nehéz úrinőnek maradni. No, meg nem is mindig megy. 
Élvezem ezt a várost. Kedvelem a lakóit. Ám néha az örömbe üröm is vegyül.

Tapasztalatokat gyűjtök. Élményeket. Barátokat.
Ezeket szépen őrzöm, vigyázok rájuk.
A többi? 
Néma csend...
(amíg hallgatni bírok, mert utána aztán ....)

Ellentmondok magamnak...már-már vitába keveredek a belsőmmel...

Szeretek gondolkodni. Hál'Isten, megy is...
Tudni szeretem, mi miért történik, lesz-e valami változás, ha ezt megteszem, vagy sem, hol lehet olcsó tartós tejet venni...
Tényleg jó agyalni...színeken, hangulatokon, okokon és okozatokon.
Imádok kombinálni, bár egyesek szerint túl sokat teszem ezt.

Ma odáig jutottam, hogy nem akarok gondolkodni. És szerintem másoknak is el kéne felejteni a felesleges agyalást.
A világ nem lesz jobb, de magam számára élhetőbbé tehetem. Nem adom fel magam, sem az álmaim. És másnak sem szabad ezt tenni.
De....

Mi lenne, ha egyszer - csak úgy- azt fogadnánk el, ami adatik?
Ma szokássá vált mindig másokhoz hasonlítani magunkat. Szép, hogy XY új autót vett, de minek irigyeljem, mikor nincs is jogosítványom?

Hú, Pirinek új bundája van...Na és? Növesztek magamnak...

Ubul nem dolgozik és mégis jól él...Ki tudja, hogy mit takar a látszat?
Istenfélő az, aki a templomban az első sorban ül, de otthon összevágja a családot?
Nem hiszem...

Furcsák vagyunk, mi, emberek.
Az én vágyam egyszerű. Boldog akarok lenni!!!!!!!!
Na már most, ezért rajtam kívül más nem tehet. (Bár bizonyos boldogsághoz jó, ha akad partner)

Vállat vonok. Nem fogok beborulni. Egyszerűen elégedett vagyok azzal, amim  van. Gazdag vagyok. Szeretek. Szeretnek. Van kihez fordulnom a bajban. Van, akivel  megosztom az örömem. Van...és van....és van....

Nincs pénzem. Nincs autóm. Nincs lovam sem...

No, de sebaj...akkor is élvezem az életet.
Gondolkodás nélkül. 
Csak úgy...

Annyi, de annyi kőműves él köztünk.
Nagyon szép dolog az építkezés. Szeretem.

Kutya nehéz lélektől lélekig jutni. Értem én a védekezési reflexet...de ugyanakkor minden emberi kapcsolathoz szükséges a másik elfogadása...valamilyen szinten.

Itt sok a kiégett, fásult ember. Ez elszomorít. Miért is van ez?
Hiszen lehetőség adatik rendesen. Csak magamból kiindulva. Sokszor megkapom, hogy kiteszem a lelkem...Ez így igaz. Mégis kevésbé sérülök, mint az, aki becsomagolva rejti belsőjét a világ elől.

Persze lehet, az indiánok ősei vannak itt. Azok is tisztelték és félték az őrülteket. És én az vagyok. Jövök a vágyaimmal...és a naivitásommal.
Ahelyett, hogy falakat emelnék.

A manóba!
Megint rontottam. Fene ebbe az optimizmusba. Ülhetnék és sajnálhatnám magam...
Megyek is.
Végül is, építhetek bármit. Ha vízszintes, járda, ha függőleges, akkor fal.

Visszavonultam tornyomba. Növesztem a hajam. 
Hátha erre jár valaki...
Aki megmássza a falat értem...

Reménytelen...tudom...
Azért én bizakodom és bízom Eropolis férfilakosságában...
 
Még mindig nem férjet keresek.
Csak egy pasit. Vagy többet.
Szükségem van emberekre...
Van hátterem, akire támaszkodhatok. De  társas lény maradtam...

És a bőrömből nem tudok kibújni...

Nem tudom, szabad-e beszélnem Róla....
Nemrég ismerem, és mégis olyan, mintha egy álom akarna valóra válni...
Érzékeny, határozott.
Nem tudom, merre haladunk, de féltem már...
Nem szabadna, tudom, de akkor is...
Nem játék ez. Valami más...mintha a keresés véget érne.
Vele jó lehetne. Ösztönből érzem. 
Nem bántanám- azt hiszem. Nem bántana- tudom.
S bár Erotikában találkoztunk, valahogy nem a testiségből indultunk. Persze fontos (egészségesek vagyunk), de szerinte nem erről szól csak a dolog.

Fiatalabb és mégis megfontoltabb, mint én.
S optimistább.
Lehet, hogy meg kellene próbálnom vele...

Lehetnék királylány mellette...és ébren is átélhetném, amit álmomban...
Csak merni kéne...

Mindig érdemes nyitott szemmel járni a világban.
Átutaztam az országot, és közben újabb tapasztalatokat szereztem.
Anno azt mondták, minél északabbra mégy, annál hűvösebbek az emberek.
Valaha elhittem ezt....aztán rájöttem, más, ha baráttal beszélek és más, ha anyóssal.... Az utóbbinál hűvösebbet nemigen tudok elképzelni.

Ma azt mondom, sok múlik azon, hogy hogyan viszonyulok én a világhoz és a benne élő emberekhez.
Tudom, biztos rajtam is múlik, ha valaki kiejt a kegyeiből...lelkünk rajta.

Nem akarok görcsösen ragaszkodni senkihez, hisz az csak fájdalmat szül.
Utazásom során meg kellett állapítanom, az életem is egy út..Van, amikor dönthetek, kit választok útitársnak, és van, amikor mellém raknak valakit.
Van, aki hamarabb kiszáll, van, aki később érkezik.
Van, aki mellett már ül valaki...

Az utazásom most jól alakul...csodálatos emberekkel dobált, simított össze a sors.
Élvezem az utat, szem előtt tartom a célt- a végső állomást.

De most ez nem a megérkezésről szól....csak állomásra érkeztem, nem a végére.

Imádom az élményeket. És most van benne részem.
Köszönöm az életnek, az embereknek (ellenségnek, közömbösnek, barátnak), és köszönöm Eropolisnak is...

Megint jól vagyok.
Príma.

Egészen rendbe jöttem már. Mondhatnám úgy is, hogy a hidak elégtek, a nap gyönyörűen süt, és még az esőben is megtalálom a szépet.
Sokat lendít a hangulatomon, hogy kincset találtam szép metropoliszunkban...
Kedves, szellemes (mégsem ijesztő), intelligens (így két l-lel), humora is van...
És ehhez még férfi is. 
Lelkem egyik fele helyrebillent. 
Mutassatok egy madarat, megfogom...

A másik oldal...
Már megint elkiabáltam valamit...Napsugaras leányvilágomban az a kép élt, hogy itt kedves emberek vannak.
Hát nem. Mostanság egyre több kedvetlen, udvariatlan emberrel találkozom.
Mindegy. A fejem tetejére is állhatok. Pro és kontra mindig egyensúlyban lesz.

Nem akarok panaszkodni. Most juszt is magamon felejtem a rózsaszín szemüveget.  Csak azt látom, hogy nyílik a gyöngyvirág. Imádom az illatát.
Tegnap feltöltöttem magam boldogsághormonnal...finom csokit ettem. S ami a lényeg, szemernyi lelkiismeret-furdalásom sem volt. Élveztem, ahogy a számban olvad és nem a kezemben. Már-már az erotikus élmény határát súroltam...
Ma barátokkal múlattam az időt. Rég nevettem ennyit felhőtlenül és őszintén.
Holnap útra kelek és megnézem kicsiny országunk másik végét...

És még mondja valaki hogy nem szép az élet.
Nem is kell hozzá más, mint némi önámítás, kevés rózsaszín és csukott szem...

Miért ne engedhetnék meg magamnak némi vakrepülést...
nem tökmindegy, hogy mikor kell megint felébrednem?

Most nem törlöm ki a sarat a szememből, nem vitatkozom tök felesleges dolgokon, nem győzködök senkit a magam, se az ő igazáról.
Létezem úgy, ahogy létezni tettek.

Ha belepusztulok, akkor is boldog leszek.
Szép terv.

Úgy gondolom, ideje lenne rendet tenni néhány dologban.
Mások életébe nincs okom, jogom beleszólni, de véleményt formálok, ha kéri...

Olvastam több blogot, beszélgettem sokakkal, és rájöttem, valami isteni csodára várunk ezen az oldalon. Irreális kívánságok vannak? nem tudom, kinek mi az irreális.
Éljük az életünket a magunk tempójában, és a magunk elvei szerint. Ha valaki Hercegre vágyik, szíve joga. Ha valaki Királylányt vagy épp gonosz boszorkányt keres, tegye.
Mit zavar engem mások álma? A sajátom sokkal jobban érdekel.
Ideje lenne, ha mindenki törődne a saját dolgával, és azt keresné, hogyan érheti el célját. 
Én meg élem a magam életét az álmaimmal, a naivitásommal.

És ha eljön az ideje, akkor rendet teszek.
Újra eljött. Néhány híd van, mely égetésre vár...csodás hely és idő van mögöttem, de nincs már mire várnom...
Bár sok szállal kötődöm, mégis lépnem kell. Energiám nagy része arra megy el, hogy várok valakire, aki észre se veszi ezt...
S közben elengedek kincseket, mert abban bízom, hátha...

Buta, buta én...
Ideje levenni a rózsaszín szemüveget, és felébredni végre.
Megint egy álommal kevesebb.

Én mondtam, a remény butaság....

Meg kell találnom magam, összerakni a szétszórt darabokat. 
Nehéz puzzle.
Ha nem lenne nehéz, nem lenne kihívás....

Éreztem, hogy a mai nem az én napom lesz.
Megtalált minden, amit eddig hárítottam : ex anyós, problémás szomszéd, eltévedt ufó.

Ma azok voltak Eropolisban, akik nem az én világomra kíváncsiak, inkább a sajátjukat mutogatnák...nincs bajom a camszexszel, de ma ebből is túlkínálat volt...
Lehet, hogy ki kéne szakadnom kicsit a városból...
valahova ki, vagy el....

Azt hiszem, járok egyet.
A vízen...:P

Határozottan jobb volt tegnap este...na jó, nehezen találtam helyet a széken, de kifejezetten jobb volt.

Nem a macskajaj zavar, mert az éppen nincs. Csak szétnéztem világomban és rájöttem, rendet kéne rakni.
Egy pozitívum, nem kell dolgoznom. Mert már bedolgoztam.

Aztán sokkal több jót nem is találok. 
Esik az eső, a forint, a vérnyomásom....
Klasszikust idézve, ha emelkedik a víz, feljebb kerül a béka segge is?
No mindegy....szürkeség van, pedig én kedvelem a színeket. 
Töltekezni kívántam, ezért benéztem kis városunkba. Beszélgetőpartnerem leöregezett. Ez nem volt annyira kedves indítás, no de sebaj...lelkem tegnap kisimult, most egy kis gyűrődést elbír.
Mutatja magát kamerán és véleményt vár...
Mondom neki, szuper, látom, ember vagy...
Megsértődött.
Azt mondta, hogy ő férfi...majd kilépett a beszélgetésből. (ciki, de ennek a beszélgetésnek a klónja két napja is lejátszódott - mással)
A másik első mondata: Szexelnél velem?
Mondom: szia...
Azt hiszem, ma nem szabad próbálkoznom.  Más kell a töltekezéshez...
Nem akarok alkoholista lenni!!!!!!!

Igazán fárasztó hét volt. Alig vártam, hogy vége legyen....
Munka után beültünk négyen iszogatni....Négy nő, négy típus: a szende, a prűdi, a káromkodós és a szókimondó.

Mondhatnám, fantasztikus négyes volt. Rá kellett jönnöm, hogy a bánatot és a fáradtságot az alkohol oldja.
Bámulatosan szép a világ boros poháron át nézve...

Már megszűnt forogni a világ. Csak valami angyali nyugalom maradt, mert a hét minden baja kimosódott.

Most jó. Olyan jó enne, ha maradna ez a pillanat, mikor nincs görcs, nincs muszáj, csak végtelen békesség...

Bár...ha belegondolok, lehetne itt mellettem egy váll..egy kéz...egy férfi. Vagy kettő.
Igen. Tökéletes lenne.

Intézkednem kell.

Laza vagyok...és nyugodt.
És vadász. Remélem, nem lövök bakot...most nemesebb vadra vágyom...

Ej, de jó hétvége lesz ez!!!!!

Sosem voltam sírós lány...asszonyként megtanultam sírni...
Viszont gyönyörű csillogó szemeim voltak...

A válás után már nem akartam könnyezni, hisz én döntöttem, saját életet élek, én döntöm el, hogy kit engedek közel magamhoz.
Na jó, néha megkönnyezek valamit, amit szépnek tartok...ez olyan csajos izé...Végül is tök szép két egymást ölelő ember, vagy valami katartikus történet.
Meg a szemet is nedvesen tartja...

Megfogadtam, én férfi miatt nem sírok...Frankó kis elhatározás volt. Tudtam is tartani addig, amíg érzelmek nélkül próbáltam keresni.... Aztán a harmadik napon rájöttem, nem tudok csak testet, farkat látni a pasikban. Pedig egyszerűbb lenne.
Olyan buta vagyok...Bridget Jones is csak szánalmas kezdő mellettem...

Aztán meguntam a másik orcámat is folyamatosan odatartani...Meg fájt is a sok adok-kapok... Szerencsésnek mondhatom magam, hogy fizikai bántalmazásban nem volt sok részem...de a lelki kínzás is nagyon fáj ám...
6 éve álltam a sarkamra és tudatosan váltam határozott nővé.. Ma már kimondom az összes gondolatomat. Pontosan tudom, mit érek és mit akarok.
Nem gázolok át senkin, de amit szeretnék, megvalósítom.
Szigorúnak látszom, s van, amikor igazán hűvös tudok lenni. Ez se kivételes, hisz mindannyiunknak ezernyi arca van.
Minden napom az élet igenléséről szól, még akkor is, amikor nagyon nehéz lelkesedni. Hiszem, hogy céllal érkeztem. Ember vagyok, épp ezért nem bántok meg másokat.
S miközben védem a másikat, megint elfeledkezem a saját érzéseimről...
Megfogadtam anno, hogy én még egyszer másik ember miatt nem sírok...
A könnyeim drágák, ahogy az érzések is...
Eropolisba érkezve úgy gondoltam, itt majd hűvös maradok. Ez az oldal a kefélésről szól...
Na ja. Nekem nem csupán erről szól...leírtam, barátokat, barátnőket ismertem meg, figyelem sorsuk alakulását, szurkolok nekik...átérzem csalódásaikat...és ők is az enyémeket...

Most itt ülök a szobámban és boldog is lehetnék...ehelyett hull a könnyem, mintha hat évnyi fájdalom és keserűség akarna kitörni...
Magamat ismerve hamar túl leszek rajta...feltéve, ha ma is a jobbik szériát kapom...és nem provokálnak...
Kiborítottam a poharat...még mindig jobb, mint magamat...

A holnap meg új tapasztalatot hoz...édeset, keserűt...mindegy.
A lényeg, hogy mivé válok általa, hogyan fogom fel...

A könnyeim pedig lassan felszáradnak...
Újra magamra találtam...

Olyan sokszor hallom itt: társas magányban élek.
Ha onnan indulok, hogy az ember társas lény, akkor ez nagyon szomorú dolog.

Aztán a beszélgetések egy része odáig vezet, hogy bár egyedül van az illető, mégsem adná fel jelen helyzetét...
Akkor hát a társas magány mégis jobb, mint a magányos magányosság. 
Értem.
Nem értem.
Ha magányos vagyok, és azt nem tudatosan választottam, akkor keresek embereket. Vagy hagyom, hogy megtaláljanak. A módszer másodlagos. Eropolis erre kiváló. A helyzet a háttérben azonban változatlan.
Vajon aki magányosan keres, az mit vél itt találni?
Jobbá válhat egy elszürkült kapcsolat csak azért, mert tilosban jár? (költői is lehetne a kérdés) A kaland nem a hátteret színezi...szerintem..

Persze, van, amikor én is egyedül vagyok az emberek közt...de nem minden nap és nem mindig ugyanazzal...

Amikor az életem bizonytalanná vált a férjem mellett, akkor hoztam egy döntést...

Biztos én vagyok megint furcsa, de hiszem, hogy nem kell azt választanom, amit nem akarok, és nem kell elviselnem, amit nem szeretnék....
Persze, lehetett volna a kényelmesebb megoldás. Élhettem volna társas magányban vele.

Mivel lett volna jobb,  mint egyedül? Ó, biztos stabilabb lett volna az anyagi helyzetem...

A lelkem nyugalmáért léptem...és ezzel esélyt adtam egy új kezdetnek.
Tudom, csak be kellett volna zárnom az ajtót, de én még a kulcsot is eldobtam és a hidat is felégettem. 
Csak a káposzta jó felmelegítve.
Magányos meg egyedül is lehetek.

Tiszta lappal indultam. Nem mondom, hogy ez a jó megoldás...de nem siratom magam, és minden percemet tartalommal töltöm meg.

Mindenki a maga sorsának kovácsa. Én szívesen beszélgetek bárkivel, hisz tudom, sokszor a beszélgetés sokkal többet ér...

Kedvelem Eropolis lakóinak általam ismert részét. Jó emberekkel találkozom. Csodás beszélgetéseink vannak és...nos a testemet is karban tarthatom itt...

Nem vagyok magányos. Nem is vágyom rá. 
És azt kívánom, aki nem akar az lenni, az találjon egy vállat...egy barátot...egy szeretőt..vagy egy jobb életet...

Sok mindennel lehetne befejezni ezt a mondatot...

Én is sokféleképp folytathatnám..
Most azonban lenyom a valóság...kicsit csalódtam...
Olyan jó lenne egy olyan nap, amikor mindenki azt érti, amit mondok. És úgy, ahogy mondom.
Tele a hótopánom és hóbakancsom azzal, hogy magyarázkodnom kell...
Ha azt mondom, igen, találkozzunk, akkor azt miért kell nemnek venni??
Idézek:
- Találkoznál velem?
- Igen. A jövő héten ráérek.
- Te is csak kamus vagy.
(kilépett a beszélgetésből)

Nem az a bajom, hogy ő itt hagyott... Vannak olyanok, akik keresnek...
Nem mondom, hogy én nem kapom fel a vizet, de nem így és nem ilyenen...

A másik  vágyam az...hogy ha kellek valakinek, és nekem is tetszik, akkor....Olyan jó lenne, ha merne találkozni velem...
Jó dolog a dugásról beszélgetni, szívesen is teszem, de érezni mégis jobb a másik testét...magamon, magamban...és nem én kerülnék magam alá...

És olyan jó lenne, ha nem vennék bántásnak a véleménykülönbséget....hisz nem kell mindannyiunknak ugyanazt szeretnünk...

Kész vagyok...megint túlléptem a saját gondolataimat.

Ma csak arra vágyom, hogy ne kössön belém senki, mert..
nagyon csúnya napja lesz. 
És én szeretem az embereket.
Még mindig...

Kezdem magam nagyon rosszul érezni....
Átolvastam Eropolis házirendjét, és sehol sem találom azt a passzust, hogy amennyiben kamerám van, azt köteles vagyok állandó jelleggel bekapcsolva tartani.
Kaptam hideget és meleget, mert nem vagyok hajlandó bekapcsolni eme pompás kis eszközömet.
Én, kicsit naiva úgy gondoltam, szabad országban, szabad városban, azt tehetem, amit az akaratom diktál....
Miért mutassam magam a null centis, nem annyira okosnak tűnő úriembernek a harmadik másodpercben?
Követeli, pedig neki is van....Követeli, mert neki nincs...de képet se mutat...én meg pakoljam ki a mellemet és egyéb testrészeimet.
Ha nemet mondok, akkor lekurváz vagy prűdnek titulál...
Öszvérműfajok világát éljük...
nézzük csak, milyen izgalmas lehet egy zombi pornó...vagy egy prűd kurva...
Mindegy...vagyok, aki vagyok. Maradok is.

Még mindig több a pozitív élmény, mint a rossz...vannak kedves fickók, akikért érdemes ide jönni.
A többi meg...csak gyertyaláng...
Nem, mert az szép. 
Akkor a többi csak....izé...

Én meg használom a kamerám azzal, akivel akarom. És mutatom magam annak, akivel terveim vannak...
Ezt is megdumáltam...

Nem tehetek róla, imádom őket...
Na jó, nem mindegyiket, de a többséget nagyon is...
Egyszerre macsók és esendők....ahogy valószínűleg mi is macsák és naivák vagyunk a szemükben.

Nem fogok rossz dolgokat írni, mert most nem akarok...
Mindenkinek vannak keserű tapasztalatai...sőt, azok többségét én is ismerem.
Most a férfi dicséretét zengem...(ha kérhetem, ne kövezzetek halálra- csak tegyük a szívünkre a kezünket)

Most olyan férfiakról beszélek, akik érdekesek...
Mikor megnyitok egy chat-ablakot, sose tudom, kibe futok bele...
Most azokról emlékeznék meg, akik kedvesek számomra...rám így hat péntek 13.- kicsit megőrülök és kedvessé válok...

Típusaim vannak...
Elkövettem azt a hibát, hogy azt írtam, az életkori kérdést lerendezem...ezzel az összes tinit felbiztattam...
Édesek, amikor meg akarnak győzni, hogy nem én vagyok az anyjuk...Mondom, az tuti, ennyi szülésre még én is emlékeznék...bár legjobb barátom Alzheimer...csak mindig eldugja a cuccaimat...
Nehéz őket meggyőzni, hogy saját korlátaimat nem tudom átugrani és nem is igen tenném...

Nem kapok a szívemhez, ha van köztünk 10-12 év, de nem tudatos a keresés. A lényeg, hogy mozduljon valami...
de azért húszasokkal nem...Beszélgetni igen...mást nem...nem megy...

A következő típus a kereső...Udvarias (köszön), érdeklődik (paraméterek...bár a lapomon rajta), és kedves.
Nagyon szeretek beszélgetni velük...ők vannak többségben...Sejtik, mit keresnek, csak még nem tudják, akarják-e igazán. 
Sikertörténeteim nagy részét ők adják. Barátaim ők, akik szívesen osztanak meg gondolatokat velem.
És Ő is innen érkezett...és tudta már, mit akar...
engem:D

A harmadik típus a tapasztalt...Hú...na ez az igazi kihívás...Értő kézzel, okosan közelítenek. Beleborzongok az érintésébe...nem kérdés, hogy működik-e a kémia. Nem kérdez, és én sem firtatom, mi a szándéka...
Ő még előttem van, bár már kóstolót kaptunk egymásból...
Szerintem ma is visszhangzik a hely...

A negyedik a bizonytalan...aki csak virtuálisan keres, és a beszélgetés végén megkérdezi, hol és mikor találkozunk...

Férfi és nő harcáról szól elég történet. Nem akarnám felidézni...
Nekem szükségem van férfiakra. Testileg és lelkileg is egyensúlyban tartanak. Adok és kapok. Ahogy illik...
Nagyon könnyű bántani másokat...nem kerül semmibe...de az elfogadás és a tisztelet sem...
Tudom, rossz tapasztalatok százától hemzseg Eropolis...s valahogy az ember a rosszat jobban megjegyzi.

Én is be tudok borulni, haragudni...aztán beszélgetek szívem csücskeivel, és helyrebillen a nagy egyensúly- és én se akarom már mindegyik illetlent széttépni....
Rájöttem, hogy sokkal jobban járok, ha vállat vonok  a bunkóságra, s ahogy a sláger mondja:
Csak a szépre emlékezem...

Élményfüggő vagyok...új barátom szerint adrenalinbomba, egy éhes fenevad...
Legyen. Vállalom.
Élek. Minden döntésem az enyém.
És nem bánok semmit sem....
Férfit akarok! Igazit!

Napok óta nem lelem a helyem. Szavak kavarognak bennem, de mondatokká képtelenek összeállni. 
Bajom van...magammal? Mással? 
Nem tudom. Keresek valamit, ami lehet, hogy előttem van. Valamit, ami sosem lehet az enyém.
Nem hiszem, hogy elégedetlen lennék. Csak olyan vagyok, mint egy félig összerakott puzzle..a kép látható és felismerhető, de néhány elem hiányzik a teljességhez....
Biztatom magam, elmúlik majd...De mi lesz, ha mégsem?
Ha befejezetlen maradok?
Szeretek élni. Szeretem az embereket. Ezt kéne elfogadnom...de nem...továbbgondolok dolgokat és a világot akarom megváltani. Aggyal fogom a naivitást...szívvel nem tudom elengedni az álmaimat...
Furcsa ez. Hangsúlyozom, nem elégedetlen vagyok. Utat tévesztettem, mint Ady lovasa, és most a ködből kéne kikecmeregnem. 
Tudom, barátok vesznek körül...de a keresztemet magamnak kell vinnem, ha már felvállaltam.
Mintha kiestem volna az időből vagy a térből...
Vágyakozom...férfira, szeretetre (Úristen! Érzelemveszély!), állandóságra..
És ez nem múlik. Görcsösen ragaszkodik hozzám....
Talán meg kéne állnom...bár sose hajszoltam az életemet, az élvezeteket. Sosem szerettem kutyafuttában vagy futószalagszerűen tenni dolgokat...
Minden percemet átéltem, emlékraktáram tele van...néha selejtezni kéne már...
Van mit magammal vinni, és remélem, gyűjtögetek még.
Most valami változás jön...akkor szoktam tétovázni.
Viszont újdonság, hogy Cyranohoz hasonlítok:
"Magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el..."

Fantasztikus. Képes vagyok magamon mulatni, magamba belekötni...
Fegyverem és ellenfelem is saját cinizmusom...
Szuper!
Már megint jól bekavartam...

Megkereszteltek. Még az átkosban...mert a szüleim nem akarták, hogy pokolra kerüljek. Ha mégis így lesz, saját jogomon teszem. 
Nem vagyok templomba járó, bár édesanyámat elkísérem az éjféli misére. Ilyenkor megbeszélem a Teremtővel az ügyeimet. Hiszem, hogy van valaki, aki ezt a világot megalkotta...Hogy Isten, istenek, ufók, Predatorok vagy a big boom, tök mindegy.
Nem térítek senkit, mindenki abban hisz, amiben akar. Én Istenben. És eddig az emberekben is.

Kaptunk egy játszóteret, korlátokkal ugyan, de ezek csak saját védelmünkben vannak ott...
Élhetnénk szépen, békében...
De nem...
2012 évvel ezelőtt megszületett valaki, aki az életét adta, hogy megváltson bűneinktől.

S lám, ma ott tartunk, hogy emberek(?) válnak gyilkossá, irtják ki családjukat...
Tudom, nehéz a tízparancsolat szerint élni...főleg ezen az oldalon...de mégis...

Mi kell ahhoz, hogy valaki kezet és fegyvert emeljen arra, aki világra hozta? Vagy bárki másra, akinek nem tetszik a feje, haja, ruhája?
Nem mondom, hogy nem érzek haragot...sőt, olykor csillapíthatatlan vágyat a tombolásra. Ám inkább vágok egy tányért a földhöz, mint bárki mást...
Tudom, mit jelent a hirtelen felindulás...és azt is, hogy óriási akaraterő kell a kezeléséhez...de végül is ember vagyok, ez a dolgom, hogy maradjak az a nehéz pillanatokban is.

Szép ez az ünnep, ha valóban az ünneplésről szól.
Az emberek jók...valahol mélyen legbelül. Csak időnként elfelejtik...Nem sírok vissza semmilyen kort, én vágyom másik világba (na, jó, királylány még mindig akarok lenni), csak azt szeretném, ha a gyerekeimet nem kéne féltenem... Magamat nem féltem...rossz pénz nem vész el...
Ki tudja, mit hoz a holnap? Ki ránt kést, pisztolyt, ki adja az első füves cigit, stb. Tudom, naiva vagyok. 
Őskövület. Poros polcon poros értékekkel. Ez ma már nem trendi....nem is like-olható...
Olyan nagyhusis...
Fogynak a tányérjaim...
Fogy a hitem...nem a fentiekben...az emberekben.
Megváltott? 
Akkor igen...s azóta gyűlnek a cseppek a pohárba..,igaz, az utóbbi időben inkább ömlik, s lassan kifelé...

Annyira jó, hogy vannak még barátaim, ismeretlen ismerőseim, akik elnézik naivitásomat, s fejemet megcirógatva azt mondják:
-Álmodj, királylány...

Álmodom hát...
És hiszek...benne, benned, bennük...
Hátha.

Április van...a szeszélyesebb fajtából...
Melegségre vágyom. S ehelyett fázom...Összehúzom magamon a kabátot, de nem jobb így sem...
S nem csupán a testem fázik. 
Bolond hónap...bolond én...
Ma állandóságra vágyom...valami stabil dologra. Egy vállra, egy férfira, akinek én kellek...Jó lenne most bújni. Tudni, megvéd a hidegtől...és érzelmeivel melegít.
Tudom, nem tart soká ez az érzés.Elmúlik, ha megérkezik a meleg. Vagy amikor a bestia felülkerekedik bennem...Vagy amikor kijózanodom ...

Most ez van...hideg szél fúj...remélem a változás szele...
Kellene valami, ami jó és értékes. És kimozdít a holtpontról.
Rájöttem, hogy függővé váltam...adrenalin- és élményfüggővé.
És most átmeneti csönd van. És átmeneti hiány. És hideg...nagyon hideg...
Fázom...

Beszélgettem már igen sok emberkével itt, és mindannyian biztattak, legyek bátran szókimondó.
Nos...idegen területen nem veti be az ember rögtön az atombombát, ezért igyekszem önmagamat adva, de érthetőn megfogalmazni gondolataimat.

A félénk Kérdezhetek meredeket? kérdésre azt szoktam felelni, természetesen, de ne lepődj meg a válaszon se...
Minden kérdésre válaszolok, amire tudok. És bizony néha valóban túl szókimondóra sikerül a válasz....
Ilyenkor érzem, hogy megáll a levegő...és érkezeik az aham, illetve értem válasz.
Ha rákérdezek, azt mondja, szereti, ha egy nő szókimondó. És érzem, hogy ott egy de-nek kell következnie.

Érdekes ez a játék Eropolison...egy múlt heti látogatóm csodálkozva jegyezte meg, hogy ugyanolyan vagyok élőben is, mint a képeken és a beszélgetéseink közben.
Nem is értettem. Miért bújnék más bőrébe, ha a magaméban is jól érzem magam? Ha másnak adom ki magam, akkor az illető nem hozzám jön, hanem egy árnyékhoz, kósza látomáshoz.
Nem kell szégyellnem magam azért, amilyen, és aki vagyok....
Elégedett vagyok azzal, amit elértem. Igaz, szókimondásom néha megnehezíti a dolgot....Az emberek többsége nem szereti az igazságot. 
De ez nem az én problémám...nem tudok és nem akarok más lenni.
Ha kérdeznek, válaszolok. Úgy, ahogy gondolom. Tudok udvarias és illedelmes lenni, mert van helye és ideje...
Ám...nem árulok zsákbamacskát...aki hozzám jön, tudja meg, kihez érkezik...
és tudja meg, milyen mély a nyúl ürege.....
A választás pedig az övé. Minden információt megkap, hogy dönthessen, akarja-e ezt, amit én adok...
Én várok...
És Kansas nincs is olyan messze...

Igaza van a szamárnak a Shrekben...
Az emberek is olyanok, mint a hagyma, sok rétegből tevődik össze a személyiségük.
Ha valakit megtisztelnek a bizalmukkal, akkor a rétegek egy sora lefejtődik, és a végén egy kisgyerek arca néz ránk...
 A rétegek sok úton kerülhetnek ránk. Keserű és édes tapasztalatok által, védekezésképpen, ránk kövült maszkként (amit már csak bőr tépésével lehet leszedni), életkori sajátosságként.

Mindenki hagyma a maga módján. Rétegeit maga őrzi, építgeti. Ha valaki érdemes rá, bepillanthat a rétegekbe. Nagy bizalom kell hozzá...hogy valakit magamba engedjek...így is, úgy is...
Nehéz a bizalmat előhívni, amikor midenütt a kamusokról, a hazugokról olvasok. Nehéz a félelmet legyőzni, mert a fájdalom nem esik annyira jól...
Más a nők és más a férfiak rétegszerkezete. Másképp vagyunk kódolva. Ez nem baj, sőt...ez teszi érdekessé a játékot. 
Találtam egy nekem tetsző idézetet...útmutatónak a férfiaknak...és talán magunknak is.
A férfiak megfejtése még előttem áll...de én szeretem a kihívásokat.

Íme a kedvenc:
„Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezned a lelkét....

Ha a lelke felől nézed, az első réteg a fájdalom, a múlt és a jelen sebei.
Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát.
Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tiéd.

Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed.
Csak a szemét nézd, a teljes ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy a fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van..."

Lehet, hogy van, aki szerint ez nem fontos a keféléshez...pedig a jóhoz nagyon is fontos...
A jó dugáshoz ez is kell, meg intelligencia is.
A gépieshez meg semmi...csak egy guminő és egy műpénisz.

Itt volt megint...Édes Istenem, mennyire vágytam az érintésére, a harapására, a csókjaira...és a férfiasságára.
Amikor nem kellenek a szavak, csak két test és két ösztön feszül egymásnak...
Téptük a ruhát magunkról, egymásról, és úgy  érintettük egymást, mint két éhes vadállat...
Nincsenek becsukott szemek, erre az élményre minden érzékszerv kíváncsi volt...

Most nagyon jó...
Rengeteg feszültség vezetődött le. És érzelmek is érkeztek a szenvedély csillapultával.
Vele lenni, fejemet a karjára tenni, közben simogatni izmos testét...maga a gyönyör.
Megérte várni rá. Elnyújtózom, mint egy jóllakott macska.
Most az vagyok. Kielégültem.
Ó, de jó ez!!!!!!

Fantasztikus nap volt a mai...
Új élmények, új tapasztalatok értek.
Tudtam, hogy valami különleges élmény részese lehetek...mégis tétováztam.
Butaság volt. Neki volt igaza...működött a kémia.

Annyira naiv voltam, hogy még magamat is megleptem. Úgy ért hozzám, ahogy kellett.
Isteni volt...ha ismétlődik, még jobb lehet, ha egyszeri marad, akkor is megérte.....
Nagyon is.
Megérte.

Valami gond van velem....
Felbosszantottak. Nagyon. Visszavonhatatlanul.

Megnyitom, hogy ki nézett meg...és mit látok?
A saját bemutatkozó szövegemet két szót kicserélve...nőről férfire.
Vicces ez? És csak bennem van a hiba?
Vagy...
Mondom neki, jó szöveg. Mondja, köszi. 

Mondom, nem szeretnék klasszikussá válni, mert ahhoz meg kéne halnom. És azt nem tervezem egyelőre.
Kiengesztelne. Egy fagyival...ha-ha-ha
Nem értem... 
Az én szövegem. Én írtam. Magamtól magamról másoknak.
És elvették tőlem...

Bárki bármit mond, ez nekem sosem lesz humor.
Haragszom. Közöltem. 
Uff

Megint öregebb lettem egy évvel. Magam jó ideje nem ünneplem már. Nincs eget rengető változás...ez is csak egy nap.

A környezetem gondoskodik róla, hogy érezzem, öregszem...ha már komolyodni nem tudok. 
Ma reggel, amikor jöttek az sms-ek, azt hittem, baj van....aztán rájöttem, csak 44 éves lettem...
Két élmény fűződik ehhez a naphoz...
Az egyik, hogy lassan ideje lenne tudomásul vennem, hogy igenis kedvelnek az emberek...

A másik...és ezt kívánom mindenkinek...
Reggel azzal indult a nap, hogy életem szereplői (fő és mellék) együttesen éneklik a Boldog születésnapot....Nem hittem volna, hogy ma, amikor a közöny a meghatározó, emberek gyűlnek össze...és pont miattam.

Nem vagyok meghatódós fajta, de bevallom...könny szökött a szemembe. 
Mégis érdemes a jót látni a világban, mert akkor a világ  jóvá is válik...